2024. május 9., csütörtök - Gergely

A legkeresettebb hazai sütemények listája.Mutasd a barátaid, megmondom, ki vagy, tartja a mondás, aminek a huszonegyedik századi megfelelője inkább úgy hangozna, hogy mutasd a keresési előzményeidet, megmondom, ki vagy. A Google minden év végén nyilvánosságra hozza, hogy mely kulcsszavakra kerestek rá az adott évben az egyes országok lakói, illetve egy globális listát is összeállít. A legnagyobb keresőhonlap statisztikái alapján utánajártunk, mire is éhezik a magyar, avagy milyen receptekre kerestünk rá a legtöbbet.

Az építőanyagok áremelkedésével és lakásdrágulással is indult a 2022-es év, miközben a választások miatt elindult egy roham az otthonteremtési támogatások kihasználásáért. Hogy merre fognak mozdulni a lakhatási és otthonteremtési támogatások, majd csak április 3-a után dől el, de addig is erős verseny várható a CSOK-os és falusi CSOK-os, vagy illetékmentességet élvező lakóingatlanokért.

A koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében zárt térben sok helyen immár hetek, hónapok óta kötelező a maszkviselés, aminek negatív hatásai lehetnek az arcbőrünkre.

Ha fáradtak, enerváltak vagyunk, az év első negyedében könnyedén legyintünk, hogy „ó, ez csak a tavaszi fáradtság”, amit vitaminraktáraink kiürülésének tudunk be. Ez azonban koránt sincs így!

A vásárlások 85%-ában nők döntenek, így jó okkal várnánk, hogy a cégek figyelembe vegyék az igényeiket. Ezzel szemben a nők 91%-a csalódott!

Világszerte, így Magyarországon is egyre nagyobb hagyománya van a Valentin nap ünneplésének a szerelmesek körében. Egy tavalyi kutatás eredményei szerint a költések száma csaknem 400 százalékkal nőtt hazánkban, az elmúlt egy évtizedben.

Mindjárt itt a Valentin-nap, amire a különböző boltok egyre bővülő Valentin-napi kínálata is emlékeztet. Ha azonban már unod a szívet szorongató plüssfigurákat és nem egy csokor rózsával vagy egy üveg borral szeretnéd meglepni a szerelmedet, hanem ennél sokkal különlegesebb (sőt, finomabb) meglepetéssel kedveskednél, mutatunk néhány tippet, amivel feledhetetlenné teheted a szerelmesek ünnepét. Figyelem, következő cikkünkben minden baconrajongó megtalálja a neki tetsző ajándékot.

Jól meghíztak a fiatalok az év végére, amiről részben anya főztje és az ünnepi étkezési szokások tehetnek. Jó hír, hogy összességében tartják a testsúlyukat a magyarok, de nem sikerült lefogyni a karanténtúlsúlyt, tovább nőtt az elhízás: a felnőtt lakosság több mint kétharmada túlsúlyos. Nem véletlen, hogy idén minden ötödik ember tett újévi fogadalmat, hogy megszabadul a felesleges kilóktól – derül ki a PeakShop.hu reprezentatív kutatásából.

Minden életkorban, bőrtípustól függetlenül előfordulhat érzékenység a kozmetikumokban megtalálható kémiai vegyületekre, éppen ezért fontos, hogy ha irritáció lép fel, mielőbb kivizsgáljuk, mi okozhatta a heves reakciót. Dr. Gyovai Viola okleveles biológus, a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa példaként említette, hogy a magyar lakosság közel két százaléka allergiás a sok krémben, arc- és testápolóban alkalmazott szalicilsavra, allergén illatanyag összetevőkre. Ugyanakkor a probléma könnyen megelőzhető, hiszen kötelező a csomagoláson feltüntetni az illóanyagok komponenseinek listáját, így érdemes azokat vásárlás előtt alaposan átnézni az összetevők (INCI) listájában.

Az előzetes adatok szerint 2021 decemberében 7336 gyermek született és 16 106-an haltak meg, 2020 decemberéhez viszonyítva az élveszületések száma 1,8 százalékkal nőtt, a halálozásoké 6,1 százalékkal csökkent - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-t.

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Mit érdemes tudni a szülőköszöntő ajándékról és mit adj?

Mit érdemes tudni a szülőköszöntő ajándékról és mit adj?

More details
32. Beauty Forum Budapest, 2024. november 8-9.

32. Beauty Forum Budapest, 2024. november 8-9.

More details
Nem kell kés alá feküdni többé, hogy bőrödet rendbe tedd

Nem kell kés alá feküdni többé, hogy bőrödet rendbe tedd

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Divathíradó – jöjjenek a legropogósabb felfedezések a trend világából

Divathíradó – jöjjenek a legropogósabb felfedezések a trend világából

More details
500 vendég, 40 tonna virág és napi 16-18 óra munka – Ilyen Budapesten külföldi luxusesküvőket szervezni

500 vendég, 40 tonna virág és napi 16-18 óra munka – Ilyen Budapesten külföldi luxusesküvőket szervezni

More details
A tavasz a megújulás ideje: így fogyókúrázzunk

A tavasz a megújulás ideje: így fogyókúrázzunk

More details
OTTHON DESIGN - Tavaszi Otthonteremtési Kiállítás és Vásár, 2024. április 10-14.

OTTHON DESIGN - Tavaszi Otthonteremtési Kiállítás és Vásár, 2024. április 10-14.

More details
Ápoljuk a bőrünket úgy, ahogy Kleopátra tette!

Ápoljuk a bőrünket úgy, ahogy Kleopátra tette!

More details