Easy Rider Futárszolgálat E-mail
Image A cég megalakulását körültekintő piackutatás és a piac szereplők tapasztalatainak gondos összegyűjtése előzte meg. A piaci erőviszonyok felmérése során természetesen kipróbáltuk a konkurens cégek szolgáltatásait is. Vegyes tapasztalataink, a kézbesítési határidők túlzott rugalmassággal való kezelése...

...valamint a kiegyensúlyozatlan szolgáltatási színvonal megerősített  minket elhatározásunkban. Kézenfekvő volt számunkra, hogy stabil anyagi alapokkal és egy lelkes hozzáértő csapattal számottevő eredményeket lehet elérni a szolgáltató szféra e szegmensében is. Az EasyRider Futárszolgálat a Human Operator Cégcsoport tagjaként rendelkezik a megfelelő háttérrel és a kellő infrastruktúrával, illetve a körültekintő szervezés eredményeként a szolgáltatáshoz szükséges szakmai hozzáértéssel.

 

A piaci elemzést követően 2005 őszén megalakítottuk az Easy Rider Futárszolgálatot.

 

    Image


Üzletpolitikánk négy fő pillére a következő:


Gyorsaság: Az Easy Rider-ek szinte a megbízó időérzékét is megtévesztő módon villámgyorsan érkeznek a küldemény felvételére, majd szélsebesen távoznak, hogy mindenki megelégedésére minél előbb- illetve a rögzített időpontban, igény szerint késleltetve - kézbesíteni tudják a küldeményt. 


Pontosság: A rohanó lovagok második fontos ismérve. A megrendeléskor a diszpécser által közölt időpontot a futárok úgy tekintik, mint a leges-legutolsó pillanatot, amikor még odaérhetnek a megadott helyszínre, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a megadott idő előtt kézbesíteni tudjanak


Reális árak: Számtalan szempont figyelembevételével kerül sor a különböző zónákhoz, kerületekhez, településekhez tartozó díjjak meghatározására. A távolság, a domborzat, az átláthatóság, a piaci igények mind-mind fontos szerepet játszanak az árak kialakításánál.


Megfelelés: a szolgáltatással szemben támasztott maximális követelményeknek. Ez annyit jelent, hogy a körülményekhez alkalmazkodva, igényes megjelenéssel, a küldemény biztonságát garantálva, a lehető legrövidebb időn belül kézbesítsünk úgy, hogy az általunk nyújtott szolgáltatás minden apró részletében érződjön megbízóink igényeinek tökéletes kielégítése, a profizmus és a kellő szakmai alázat. Mindezek a szempontok a száguldó lovagok öltözködésében, modorában és a küldeményekkel, valamint a végpontokon lévő személyekkel kapcsolatos diszkréciójában is megnyilvánulna


Szolgáltatásaink


Biciklis futárszolgálat: levelek, formanyomtatványok, dokumentumok, csomagok, egyéb küldemények szállítása, és megbízható kézbesítése.

Beszerzés: ha valamire hirtelen szükséges van – legyen az bármi amit egy biciklis futár gond nélkül el tud szállítani ennek elsősorban méret és súly határai vannak ( 63cm /31cm / 26cm illetve 8 kg,) azt mi beszerezzük és leszállítjuk Önnek. A teljesség igénye nélkül csak pár dolog: cd, írószer, nyomtatópatron, faxpapír, dvd, videó, akciós termékek, gyógyszerek, vagy egy üveg Tokai Fordítás vagy bármi más.

A megrendeléseket kiszállításkor kell kifizetni számla ellenében a futárnak. A fuvardíj annak a körzetnek az ára, amelybe a kiszállítást kérik.

Budapest vonatkozásában ezen belül is két fő szolgáltatási forma különül el, és ezekhez kapcsolódnak a különböző extra szolgáltatások. A fővárost az áttekinthetőség érdekében mindössze 3 zónára osztottuk fel. A zónák mindkét szolgáltatási forma esetében megegyeznek csak időben, és a kivitelezésben vannak különbségek.

Easy Rider Expressz: a megrendelést követően az Easy Rider futár azonnal nyeregbe pattan és száguld, hogy küldeményét mihamarabb átvegye, amelyet egyenesen a címzetthez szállít. Ha az Ön érdekei azt diktálják, hogy küldeménye minél előbb a címzetthez érjen, akkor ez az Ön számára a megfelelő választás.
                  

Image


Easy Rider Standard: a diszpécserhez beérkezett megrendelések, logisztikai számítások segítségével útvonalakká rendeződnek és a küldemények az útvonalak menet szerinti állomáspontjait alkotják, és ezek sorrendjében kerülnek kézbesítésre. Ha Ön mérsékeltebb árat szeretne és elegendő, ha az Ön által küldött csomag „csak” 2 óra elteltével érkezik meg a címzetthez, akkor az Ön számára ez az optimális megoldás.



Image


Várakozás: 10 perc után 5 percenként + 350 Ft

A megrendeléseket éjjel–nappal fogadjuk telefonszámunkon és az azonnali ügyintézés elve alapján nyomban megkezdjük a szolgáltatást bízva jelenlegi és jövőbeni Partnereink elégedettségében.

Célkitűzésünk: hogy Partnereink sikerességéhez és versenyben maradásához mi is hozzájáruljunk minőségi, gyors és pontos szolgáltatásainkkal.



  Image

                                                         
Elérhetőségek:
Tel: 1/ 315-55-55
E-mail :
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez
http://www.easyrider.hu/

 

Oda vagyok magáért - Bakonyi Hasik nászút

ImageKedvezményes ajánlat ifjú házasoknak, hogy a közös élet egy kényeztető, wellness pihenéssel induljon. Tegye emlékezetessé nászútját a Bakony nyugati lankáin, Döbröntén, a Pápától 15 kilométerre található Hotel Hasikban, mi biztosítjuk hozzá a helyszínt és lehetőséget.
A romantikus nászút ára: 15.000,-Ft/fő/éj

10 tipp a szuper esküvőért és nászútért

ImageNe tervezzük a nászutat az esküvőnk napjára. Az esküvő és a fogadás rendkívüli kimerültséggel fog járni. 1. A nászút legyen nagyon különleges, és lehetőleg ne fáradtan menjünk el. Ajándéknyitogatás, késő esti fenntlét. Adjunk néhány napot arra, hogy kipihenhessük az esküvő fáradalmait.

 



Ajánló

Tallózó

Főldal
Aktuális
Arc-tér
Ajándékozás
Humor
Nászút
Család
Ötlettár
Protokoll, etikett
Vendéglátás

Az Esküvő Világ online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzője

 
Partner ajánlatok:
....................................................................................