2024. április 19., péntek - Emma

Trendi alternatívák a rizsszórás helyett: mind nagyon látványos

4614

Valami kék, valami új, harisnyakötő- és csokordobás, rizsszórás: mind az esküvőhöz kapcsolódó régi hagyomány. Ezekkel az ifjú pár ma is szívesen színesíti a ceremóniát. Ha követnétek a szokásokat, vagy esetleg egy kicsit változtatnátok rajta, merítsetek ihletet összeállításunkból.

A termékenység szimbóluma
A vendégek alig várják, hogy az IGEN kimondása után a templomból kivonuló párt jól megszórják rizzsel. Régi, a rómaiakig visszanyúló szokás ez. Illetve akkor még búzával dobolták a fiatalokat. A magvak mindenesetre a termékenységet, a növekedést és a jólétet szimbolizálják ősidők óta. 

A rizsszórás hanyatlása
Érdekesség, hogy a ’80-as években az állatvédők felléptek a rizsszórás ellen. A galambokat ugyanis vonzzák a rizsszemek, és a nyers rizs nem kifejezetten tesz jót nekik. Sok helyen pedig a madarak etetése pénzbüntetéssel is járhat. Így egyre inkább háttérbe szorult, vagy felváltották más szokások. Vannak olyan országok – például Olaszország – ahol a házasulandóktól kauciót kérnek arra az esetre, ha a fiatalok nem takarítják össze az elszórt rizsszemeket.

Cukorkák
Az olaszok konfetti-cukorkákkal vagy cukrozott dióval üdvözlik az ifjú párt. Ezek többnyire fehér színűek. Marokkóban pedig mazsolával ünneplik az újdonsült házasokat.

Buborékok
Nyári esküvőkön különösen jó ötlet, és a fényképeken is jól mutatnak a színes, különböző nagyságú buborékok. Könnyen beszerezhettek kisebb buborékfújókat, de készíthettek saját kezűleg dekoratívabb, ünnepi tartókat és bele folyadékot is. 

Csillagszórók
Fantasztikus látvány, ahogy a templomból kivonuló párt a csillagszórók fogadják. Különleges hangulatot teremtenek, főleg esti ceremóniákon érdemes bevetni. Vigyázzatok azonban arra, nehogy felgyújtsatok valamit.

Virágszirmok, szárított virágok
Emelhetik az esküvő fényét virágokkal is. Képzeljétek csak el, a sok-sok szárított levendula vagy a rózsaszirom milyen látványos lehet a levegőbe vagy az ifjú házaspár elé szórva. Ráadásul az illatuk is csodás. 

Konfettik
Otthon papírból vagy textilből is készíthettek mutatós konfettiket. Lehet ez virág, galamb, szív formájú. Elég hozzá egy könnyen beszerezhető lyukasztó.


(Forrás: eskuvotippek.hu)

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
500 vendég, 40 tonna virág és napi 16-18 óra munka – Ilyen Budapesten külföldi luxusesküvőket szervezni

500 vendég, 40 tonna virág és napi 16-18 óra munka – Ilyen Budapesten külföldi luxusesküvőket szervezni

More details
A tavasz a megújulás ideje: így fogyókúrázzunk

A tavasz a megújulás ideje: így fogyókúrázzunk

More details
OTTHON DESIGN - Tavaszi Otthonteremtési Kiállítás és Vásár, 2024. április 10-14.

OTTHON DESIGN - Tavaszi Otthonteremtési Kiállítás és Vásár, 2024. április 10-14.

More details
Ápoljuk a bőrünket úgy, ahogy Kleopátra tette!

Ápoljuk a bőrünket úgy, ahogy Kleopátra tette!

More details
Ingyenes szakértői segítséggel fogynál? Itt az alkalom!

Ingyenes szakértői segítséggel fogynál? Itt az alkalom!

More details
Fiatal bőr tudományos alapokon, természetes összetevőkkel

Fiatal bőr tudományos alapokon, természetes összetevőkkel

More details
Téglából épült kertes ház a magyarok álma

Téglából épült kertes ház a magyarok álma

More details
„Félünk szeretni” – Végleg eltűnik a házasság intézménye?

„Félünk szeretni” – Végleg eltűnik a házasság intézménye?

More details