2024. május 9., csütörtök - Gergely

Magazin

5 felülmúlhatatlan érv a téli esküvők mellett

1072

Az esküvők időszakának ranglétráján méltatlanul hátracsúszik a téli időszak, pedig higgyétek el nekünk, számos csodát tartogathat nektek ez az évszak. Kíváncsiak vagytok, mitől lehet ezerszer különlegesebb egy ilyen esküvő? Íme a listánk és az érveink a téli esküvők mellett.

Nem kell emberöltőnyi időt a szervezésre szánnod

Ma már a szervezéstől legtávolabb álló vőlegény is tisztában van azzal, hogy az előkészületekre 1-1,5 évet kell szánnia annak a párnak, aki nem Kambodzsa legeldugottam éttermében szeretne összeházasodni, ahol a keresztapa a fotós és nagyi a cukrász. A szolgáltatók telefonján ugyanis nagyobb a forgalom, mint a 112-nél, a naptárjuk pedig a szabad időpontokra éhes menyasszonyok lelkes foglalásának köszönhetően hamar megtelik. Főszezonon kívül azonban sokkal szélesebb a perspektíva: több elérhető helyszín és egyéb szolgáltató közül választhatsz, ennélfogva akár maximum fél év alatt is álomesküvőt tudsz szervezni magatoknak.

Költséghatékonyabban intézheted el a teendőket

A legtöbb szolgáltató azzal próbálja csábítóvá tenni ezeket az időpontokat, hogy olyan árazást szab meg, amely a legkedveltebb időpontoktól kedvezőbb költséget ró rátok. Ezt kihagyni, #namégmitnem?!

Reform programok tárháza

Nem csak a nyár tartogathat számodra programokat, sőt! A tél legalább annyi ötletet tár eléd: tervezzetek tábortüzet, tervezzetek aktivitást a kandallóhoz, süssetek vattacukrot és gesztenyét, szervezzetek kóstolókat téli forró koktélokból, menjetek fel egy rooftop helyszínre (télen legalább olyan hangulatos), korcsolyázzatok, ünnepeljétek együtt a szilvesztert, iktassatok be egy mini koszorú workshopot a kicsiknek, vagy például keressetek egy olyan helyszínt, ahol lehetőségetek van forró vizes medence igénybevételére is. Az ötletek tárháza végtelen.

Egyedi köszönőajándékok

A tél szuper alkalom arra, hogy olyan köszönőajándékokkal lepjétek meg a vendégeket, aminek végre praktikuma is van. Készítsetek számukra monogrammal ellátott plédeket, ajándékozzatok bögrét, forrócsokit, teát, karácsonyi gyertyát, fűszerkeveréket forralt borhoz, karácsonyfadíszt, csemete fenyőt.

Gasztronómiai színfoltok

A téli időszak szélesre tárja a lehetőségeiteket: jöhet minden kulináris finomság, amit a nyári forróság lehúzna a listáról, és alkalom adódik arra is, hogy kicsit eltérjetek a szokásostól, és igazi ínyencségeket helyezzetek az étlapra.

Forrás: www.secretstories.hu

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Mit érdemes tudni a szülőköszöntő ajándékról és mit adj?

Mit érdemes tudni a szülőköszöntő ajándékról és mit adj?

More details
32. Beauty Forum Budapest, 2024. november 8-9.

32. Beauty Forum Budapest, 2024. november 8-9.

More details
Nem kell kés alá feküdni többé, hogy bőrödet rendbe tedd

Nem kell kés alá feküdni többé, hogy bőrödet rendbe tedd

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Divathíradó – jöjjenek a legropogósabb felfedezések a trend világából

Divathíradó – jöjjenek a legropogósabb felfedezések a trend világából

More details
500 vendég, 40 tonna virág és napi 16-18 óra munka – Ilyen Budapesten külföldi luxusesküvőket szervezni

500 vendég, 40 tonna virág és napi 16-18 óra munka – Ilyen Budapesten külföldi luxusesküvőket szervezni

More details
A tavasz a megújulás ideje: így fogyókúrázzunk

A tavasz a megújulás ideje: így fogyókúrázzunk

More details
OTTHON DESIGN - Tavaszi Otthonteremtési Kiállítás és Vásár, 2024. április 10-14.

OTTHON DESIGN - Tavaszi Otthonteremtési Kiállítás és Vásár, 2024. április 10-14.

More details
Ápoljuk a bőrünket úgy, ahogy Kleopátra tette!

Ápoljuk a bőrünket úgy, ahogy Kleopátra tette!

More details